Dr. Proity Márton
Dr. Proity Márton (Buzsák, 1903. február 15. – Budapest, 1973. október 24.) lelkész, plébános, püspöki tanácsos. A Székesfehérvár - Maroshegy-i Szent Kristóf templom építtetője, első plébánosa. Így kezdődik a Wikipedia oldal. Én még ennél is kevesebb információval fogtam neki felkutatni, ki is volt ő?
Gyerekkorom óta hallgattam, hogy "...bezzeg a Marcin báttya...", vagy hogy "...olyan gyorsan beszélsz, mint a Marcin báttyád..."
Sokat nem tudtam róla. Pap volt, Buzsákon, a szülőfalmban született, dédapám testvére volt, és hasonlóan hozzám (vagy inkább én, hasonlóan hozzá) gyorsan beszélt. És okos volt, művelt volt.
Teltek-múltak az évek, egyszer-egyszer egy nagyobb családi eseménynél felmerült a neve, egy-két anekdota, de ennyi. Elhangzott, hogy még könyvet is írt.
2010-ben siekrült megszereznem a (mint később kiderült egyik) könyvét. Jó érzés volt a kezembe venni, de nem olvastam el, feltettem a polcra. Zajlott az élet a saját maga kerékvágásában, mígnem egyszer lekerült a könyv a polcról és Fonyódtól Budapestig a vonaton végigolvastam. Majd megjött a feladat Kéri Katalin professzor asszonytól, hogy elemezzünk egy neveléstörténeti forrást. Addig-addig gyurmáztam a témát, míg sikerült az ő könyvéről írnom.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, megtanultam, hogy kell családfát kutatni, hol kell műveket keresni, hol lehet információkat találni. Nagyon hosszú út áll még előttem, de úgy gondolom, ha ezen az úton végig megyek, ki fog derülni számomra, ki is volt dr. Proity Márton, családunk első egyetemet végzett tagja (jómagam a második vagyok), az első doktor a családban, püspöki tanácsos, óvodaalapító, fogoly. Remélem, kiderül, hogy lett egy vidéki, földműves család legidősebb fia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, doktora, 3 nyelven beszélő, 3 könyvet író ember.
Az izgalmas utazás végén mindenkép megosztom ezt a történetet a nyilvánossággal is.